2014. július 7.

Húsgombócos káposzta





Hozzávalók  4 személyre: 30 dkg sertés lapocka, 30 dkg marha lapocka, 8 dkg rizs, 2 hagyma, 2 paradicsom, 1 káposzta, 2 dl paradicsomlé, 1 tojás, 2-3 evőkanál olaj, só, bors, fűszerpaprika, kapor, csombor; a tálaláshoz: 1 dl tejföl

Elkészítése:
1. A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk és az olajon megdinszteljük, majd félrehuzzuk és belekeverjük a fűszerpaprikát. 2 részre osztjuk.
2. A húsokat ledaráljuk, hozzáadjuk a megmosott és lecsöpögtetett rizst, az egyik rész hagymát, ízlés szerint sót meg frissen őrölt borsot.
3. A húsmasszához adjuk a felvert tojást, jól összedolgozzuk és gombócokat formázunk belőle. 
4. A káposztának a külső leveleit eltávolítjuk, megmossuk és félbevágjuk, majd legyaluljuk vagy éles késsel laskára vágjuk.
5. A paradicsomot 1-2pecre forró vízbe tesszük, héját lehámozzuk és apró kockákra vágjuk, belekeverjük a megmaradt hagymába, felöntjük a paradicsomlével, hozzáadjuk az apróra vágott kaport és csombort, majd sóval ízesítjük. 
6. A káposztát összekeverjük a paradicsomos hagymával, tepsibe tesszük és fakanállal helyet készítünk a gombócoknak. 
7. A húsgombócokat behelyezzük a mélyedésekbe és felöntjük 2 dl vízzel, majd alufóliával betakarjuk.
8. Forró sütőbe toljuk és 30-40 percig pároljuk, majd levesszük a fóliát és pirosra sütjük. Tejföllel tálaljuk. 



1 megjegyzés:

Anikó írta...

Ez igen, na az ilyet imádom, szoktam is készíteni, de nem így, viszem is a receptedet:-))))

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...