2014. december 19.

Töltött pulykamell áfonyamártással




Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet pulykamell, 8 dkg sajt, 10 dkg zsemlemorzsa, 2 tojás, 1 teáskanál sós paprikakrém vagy apróra vágott pirospaprika, só, bors; a sütéshez: 2 dl olaj; a körethez: 80 dkg krumpli, 3-4 dkg vaj, petrezselyemzöld; a mártáshoz: 10 dkg fagyasztott vörösáfonya, 2 dl bor, 2 evőkanál méz, 1 dl tejszín, chilipehyely

Elkészítése: A pulykahúst kissé klopfoljuk, mindkét felét sózzuk, borsozzuk. A töltelékhez a sajtot nagylyuku reszelőn lereszeljük, megszórjuk egy evőkanálnyi zsemlemorzsával, hozzáadjuk a paprikakrémet, 1 felvert tojást és összekavarjuk. A tölteléket a húsok egyik felére tesszük, másik felét ráhajtjuk úgy, hogy a hús kissé fedje egymást és 30 percre mélyhűtőbe tesszük(a töltelék jó lehűl és a sütés folyamán nem folyik ki). Lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába hempergetjük, majd forró olajban megsütjük. A mártáshoz az áfonyát, a mézet, csipetnyi sót és chilipehelyt meg a bort sűrűsödésig főzzük, majd hozzáadjuk a tejszínt és összeforraljuk még. A kockára vágott  krumplit enyhén sós vízben megfőzzük és petrezselymes vajon átforgatjuk. Azonnal tálaljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...