2016. március 2.

Zöldséges csirkecombok


Március, ahogy régi neve is mondja róla, a tavaszelő hónapja, egy köztes időszak, amikor már fogytában vannak a téli alapanyagok, a tavasziak pedig még nem adakoznak bőséggel. Ekkor van ideje a fagyasztóürítésnek is, ekkor kerül elő az utolsó zacskó zöldség vagy gyümölcs. Használjuk el ezeket is, kár lenne kidobni, hiszen megdolgoztunk vagy pedig pénzt adtunk értük. Kis fantáziával ízletes ételeket készíthetünk ezekből a felbukkant „kincsekből”, akár az alábbit, akár továbbgondolva ezt, vagy pedig teljesen más ételeket! 


Zöldséges csirkecombok

Hozzávalók 4 személyre:  8 kicsontozott  csirkefelsőcomb,  35 dkg fagyasztott zöldségkeverék(sárgarépa, zöldbab, zöldborsó, karfiol, brokkoli), 4 tojás, 3 evőkanál tejföl, 2 evőkanál liszt, 10 dkg sajt, só, bors, olaj.

Elkészítése:  A csirkecombokat sózzuk, borsózzuk,  egy serpenyőben, kevés olajon, 3-3 percig sütjük mindkét oldalán, majd olajjal kikent tepsibe tesszük egymás mellé . A fagyasztott zöldségkeveréket forró sós vízben 2-3 percig főzzük, és leszűrjük. A tojást felverjük, hozzáadjuk a lisztet, a tejfölt és a reszelt sajt felét, sóval és borssal ízesítjük, majd rátöltjük a langyosra hűlt zöldségre és összekeverjük. A keveréket rákanalazzuk a csirkecombokra és megszórjuk a megmaradt reszelt sajttal. Forró sütőben 15-20 percig sütjük. Tetszés szerinti körettel vagy salátával tálaljuk. 


Nincsenek megjegyzések:

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...