2012. december 30.

Aszalt gyümölcsös pezsgőtorta




Hozzávalók:
a piskótához: 3 tojás, 12 dkg cukor, 15 dkg liszt,1 evőkanál olaj, 2 evőkanál pezsgő, csipetnyi sütőpor; 
a habcsók lapokhoz: 6 tojásfehérje, 30dkg cukor, 12 dkg vágott dió, 1 teáskanál olaj; 
a krémhez: 6 tojássárgája, 12 dkg cukor, 2 dl pezsgő, 1 tasak vaníliás puding, 4 dl tej, 3 dl habtejszín, 10 g zselatin;
az összeállításhoz: 30 dkg vegyes aszalt gyümölcs (barack, szilva, vörös áfonya, mazsola), 3 dl pezsgő;
a díszítéshez: 3 dl habtejszín, 10 dkg csokoládé, 1 evőkanál cukorgyöngy


Elkészítése
A piskótához az egész tojásokat keverőtálba törjük, hozzáadjuk a cukrot, és habosra verjük. Belekeverjük az olajat meg a pezsgőt, majd lazán beleforgatjuk a sütőporral elkevert lisztet. Sütőpapírral bélelt, 24 cm-es tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben, 180 fokon  20 perc alatt megsütjük. 

A habcsók  hozzávalóiból két lapot sütünk. 3 tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd kanalanként hozzáadjuk a 15 dkg cukrot, és együtt addig verjük, míg fényes, kemény habot nem  kapunk, majd belekeverjük a 6 dkg diót. Sütőpapírra 24 cm kört rajzolunk, megkenjük olajjal, és rásimítjuk a diós habot . 150 fokra előmelegített sütőben 1 órán át szárítjuk, úgy hogy közben a sütő ajtaját résnyire nyitva hagyjuk. 

A pezsgőt ráöntjük az aszalt gyümölcsökre, 2 órán át duzzadni hagyjuk, majd leszűrjük és ledaráljuk. A tojássárgáját összekavarjuk a cukorral, és vízgőz fölött sűrűsödésig főzzük, majd hűlni hagyjuk és belekeverünk 1 dl pezsgőt. A pudingport csomómentesre keverjük a tejjel és megfőzzük. A zselatint felöntjük 1 dl pezsgővel, duzzadni hagyjuk, majd felmelegítjük. Mikor kissé visszahűlt, összekeverjük a tojásos krémmel meg a pudinggal, majd végül lazán beleforgatjuk a felvert habtejszínt. 

A piskótát egy kapcsos tortaformába tesszük, rákenjük az aszalt gyümölcsök felét, majd a krém felét. Rátesszük az egyik habcsóklapot, lekenjük a megmaradt krémmel, ebbe pedig kávéskanál segítségével aszaltgyümölcs-halmokat rakunk.  A tortát befedjük a második habcsóklappal és egy éjszakán át hagyjuk jól  lehűlni. 

Másnap tálcára rakjuk, és bevonjuk a habbá vert tejszínnel. Cukorgyönggyel és csokoládé díszekkel dekoráljuk.

A csokoládé díszekhez a csokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk. Langyosra hűtjük,  zacskóba töltjük, majd pici lyukat vágunk a sarkára, és sütőpapírra tetszőleges mintákat rajzolunk. Felhasználás előtt fél óráig hideg helyen dermedni hagyjuk. 




9 megjegyzés:

María írta...

Gyönyörű, és biztos nagyon finom is!!
Boldog új évet kívánok :)!

Blogkonyha írta...

Micsoda finom tortát sütöttél! Nem semmi! Ilyennel én is várnám az új évet... Nagyon guszta! Boldog Új Évet!

trollanyu írta...

Gyönyörű torta, isteni finom lehet ez a krém, tökéletes Szilveszterre. Boldog új évet kívánok Nektek:)

szannalina írta...

Gyönyörű!

Gabriella írta...

Csodás! Már vártam, hogy az új év alkalmával mit készítesz, hiszen mindig valami szépséggel rukkolsz elő. :)

Boldog új esztendőt kívánok Neked és családodnak kedves Aleda! :)

teller-cake írta...

Gyönyörű, mint mindig! Ha esetleg maradna egy szelet, gondolj rám...:) Boldog Új Évet Nektek! :)

Jutka írta...

Gyönyörű a tortád..mint mindig :)
Nagyon Boldog Új Évet Kívánok!

Adél írta...

Köszönöm mindenkinek,és kívánok egy nagyon boldog új évet !

Kata írta...

Azt hiszem ez lesz öcsém szülinapi tortája jövő hétvégére. Nagyon tetszik, minden része szimpatikus, majd beszámolok :)köszi a receptet!

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...