2014. április 15.

Tormás csülökleves






Hozzávalók 4 személyre: 1 füstölt csülök, 1 hagyma, 4-5 cikk fokhagyma, 2 babérlevél, 3 sárgarépa, 2 petrezselyemgyökér, 2 evőkanál olaj, 1 tojás sárgája, 1 evőkanál mustár, 1 dl tejföl, 1 szál torma, só
 
Elkészítése:
1.  A csülköt jól megmossuk, bőrét lekaparjuk, az esetleges szőrszálakat pedig eltávolítjuk. Hideg vízben főni tesszük, hozzáadjuk a hagymát, a fokhagymát meg a babérlevelet és lassú tűzőn 2-3 óra alatt megfőzzük.
2. A csülköt a főzőlevében hagyjuk kihűlni(így ízletesebb lesz a húsa), majd kivesszük és kicsontozzuk. Az egészben maradt nagyobb darabot félretesszük a második fogáshoz, a többit pedig kockára vágjuk.
3. A zöldségeket megpucoljuk, megmossuk és karikára vágjuk.
4. Az olajat felhevítjük és a zöldségeket megdinszteljük benne.
5. Mikor kész van, felöntjük 1,5 l főzőlével és addig főzzük, ameddig a zöldségek megfőnek. Ha szükséges, megsózzuk.
6. A tormát lereszeljük és a felvágott csülökkel együtt betesszük a levesbe, 1-2 percig főzzük, majd félrehúzzuk a tűzről és pihenni hagyjuk.
7. A tojás sárgáját, a mustárt meg a tejfölt összekavarjuk és kevés levessel hőkiegyenlítjük.
8. Állandó kavarás mellett ráöntjük a levesre. 





Nincsenek megjegyzések:

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...