2016. október 13.

Gombás derelye


Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg krumpli, 18-20 dkg liszt, 1 tojás, 1 evőkanál olaj, só; a töltelékhez: 35 dkg gomba, 1 hagyma, 2-3 evőkanál olaj, 2 evőkanál paprikakrém, 5 dkg vaj,  petrezselyemzöld, só, bors

Elkészítése


1. A krumplit enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük, majd még langyosan meghámozzuk és áttörjük. 
2. Hozzáadjuk a tojást, az olajat, kevés sót, és egy kanállal elkezdjük beledolgozni a lisztet.
3. Mikor kanállal már nem tudjuk keverni, lisztezett felületre szedjük.
4. Annyi lisztet dolgozunk még bele, hogy rugalmas tésztát kapjunk. 


5. Az apróra vágott hagymát meg gombát az olajon megpároljuk, hozzáadunk 1 evőkanál paprikakrémet, petrezselyemzöldet, sózzuk, borsózzuk. Hűlni hagyjuk.
6. A derelyetésztát lisztezett felületen, 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk.
7. 6x6cm-es négyzetekre vágjuk. 
8. Mindegyik négyzet közepére 1-1 teáskanálnyi gombás tölteléket teszünk. 


9. A négyzeteket félbehajtjuk, ügyelve, hogy a töltelék középen maradjon.
10. Lisztbe mártott villával a derelyék szélét lenyomjuk. 
11. Enyhén sós vizet forralunk, beletesszük a derelyéket és addig főzzük, míg feljönnek a víz szénére. 

12. A vajat egy serpenyőben felhevítjük, belekavarjuk a megmaradt paprikakrémet meg a felvágott petrezselyemzöldet és beleforgatjuk a kifőtt derelyét. Azonnal tálaljuk. 


Nincsenek megjegyzések:

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...