2017. július 5.

Bihari káposzta - Varză de Bihor


A román gasztronómia egyik kiemelkedő alakja volt Radu Anton Roman(1948-2005), író, újságíró, a román tradicionális gasztronómia lelkes kutatója. Saját elmondása szerint a nehézségek és az éhezés vezette rá az étel szeretetére, amikor édesanyja korai elvesztése miatt tizenévesen tanult meg nagyon kevés pénzből gazdálkodni és főzni. 1998-ban jelent meg  Román fogások, borok és szokások” (Bucate, vinuri și obiceiuri românești) cimű könyve, melyben régiókra bontva mutatja be Románia tradicionális ételeit, népszokásait és hiedelmeit. A könyv megjelenése sikert hozott  Radu A.R. számára, a munkáját és gyűjtéseit egy  tv sorozatban is be tudta mutatni, sajnos már nem sok ideig. Az alábbi étel receptje ebből a könyvből van. 



Bihari káposzta 

Hozzávalók 4 személyre: 1 fej friss káposzta,  40 dkg sertéscomb, 20 dkg füstölt hús vagy oldalas,1 piros paprika, 1 paradicsompaprika, 3-4 paradicsom, 1 dl paradicsomlé, 1 hagyma, 1 cikk fokhagyma, 1 evőkanál zsír, csombor, kapor, só, bors, 1,5 dl tejföl. 


Elkészítése: A hagymát és a paprikákat apróra vágjuk, a zsíron üvegesre dinszteljük, majd hozzáadjuk a kockákra vágott sertéscombot meg füstölt húst és fehéredésig dinszteljük. Sózzuk, borsózzuk, majd fedő alatt pároljuk, kevés vizet töltve mindegyre alája.  míg a hús majdnem puha lesz. A káposztát laskára vágjuk, forró sós, csomboros vízbe tesszük és 2 percig főzzük, majd leszűrjük és alaposan lecsöpögtetjük. A káposztát rátesszük a húsos-hagymás alapra, hozzáadunk két meghámozott és apróra vágott paradicsomot, a paradicsomlét,  az áttört fokhagymát meg az apróra vágott kaprot, könnyedén összeforgatjuk, majd az egészet egy tepsibe tesszük. Rásimítjuk a tejfölt, megszórjuk kevés kaporral és kirakjuk a megmaradt  és karikákra vágott paradicsomokkal. Forró sütőben, kb. 20-30 percig sütjük. 



Radu Anton Roman ne-a adus gust, tradiție și cultură prin cartea sa "Bucate, vinuri şi obiceiuri româneşti", care este un rețetar inspirat din tradițiile populare vechi, racordat la calendarul popular și cu prezentarea etnografică a obiceiurilor din popor. Rețetele sunt prezentate în mod familiar, așa cum au fost ele pregătite în copilăria noastră în bucătăria bunicii. Pregătiți mâncare după aceste rețete când poftiți ceva bun, tradițional, sau vă este dor de gusturile ”de la țară”.  

Varză de Bihor

Ingrediente pentru 4 persoane: 1 căpățână varză de vară, 400 g pulpă de porc, 200 g piept de porc afumat sau costiță afumată, 1 ardei roșu sau gogoșar, 3-4 roșii, 100 ml bulion, 1 ceapă, 1 cățel usturoi, 1 lingură untură, cimbru, mărar, sare, piper, 150 ml smântână.

Prepararea:  Ceapa și ardeiul se mărunțesc, se înăbușă în untură, apoi se adaugă pulpa de porc și  pieptul afumat tăiate cubulețe și se înăbușă în continuare până ce pulpa de porc se albește. Se asezonează cu sare și piper și se fierbe sub capac, adăugând puțină apă ori de câte ori este nevoie, până când carnea se pătrunde. Varza se taie fideluță și se opărește 2 minute în apă fierbinte cu sare și cimbru, apoi se strecoară și se lasă la scurs, după care se pune peste carne. Se adaugă 2 roșii decojite și mărunțite, bulionul, usturoiul pisat, mărarul mărunțit, se amestecă și se pune într-o tavă.  Se pune deasupra smântâna și roșiile rămase și tăiate rondele. Se introduce în cuptorul fierbinte pentru 20-30 minute sau până când se rumenește. 

Nincsenek megjegyzések:

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...