2017. szeptember 16.

Joghurtos szedres torta



Hozzávalók:

a mákos piskótához: 4 tojás fehérje, 4 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál étkezési keményítő, ¼ teáskanál sütőpor, csipetnyi só, 3 evőkanál darálatlan mák;

a krémhez: 30 dkg görög joghurt, 10 dkg tejföl, 2,5 dl tejszín, 20 dkg szeder, 4 evőkanál porcukor, ½ citrom leve, 10 g zselatin;

egyéb hozzávalók: 1 marék szeder, vaj és liszt a formához.

Elkészítése

A tojásfehérjét a sóval meg a cukorral kemény habbá verjük, majd beledolgozzuk a sütőporral, a mákkal és a keményítővel összekevert lisztet. A masszát egy vajjal kikent és liszttel megszórt, 20 cm-es, kapcsos tortaformába öntjük, majd 180 fokon, kb. 18-20 percig sütjük. A formában hagyjuk kihűlni. 

A krémhez a citromlevet a szederre öntjük, turmixoljuk, majd átszűrjük, hogy a szedermagok ne kerüljenek a krémbe.  1 dl joghurtot felmelegítünk, belekavarjuk zselatint és 10 percig duzzadni hagyjuk, ha nem olvad el teljesen, még felmelegítjük. A megmaradt joghurtot összekeverjük a tejföllel és a porcukorral, majd beleforgatjuk a zselatint, a szederpürét és végül a felvert tejszínt. A piskótát kivesszük a formából, meglocsoljuk kevés vízzel, a formát pedig kibéleljük fóliával és visszahelyezzük a piskótát, majd rásimítjuk a krémet. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, másnap tálcára emeljük,  szederrel díszítjük és tálaljuk.

Megjegyzés: A tortaformát, illetve a szedres kockánál is a tepsit föltétlen ki kell fóliával bélelni, különben a szederkrém ha fémhez ér oxidálódik és sötétkékre színeződik.


Tort de iaurt cu mure 

Ingrediente:

pentru blat: 4 albușuri, 4 linguri zahăr, 2 linguri făină, 2 linguri amidon, 3 linguri semințe de mac, ½ lingură praf de copt, un praf de sare;

pentru cremă: 300 g iaurt grecesc, 100 g smântână grasă, 250 ml frișcă, 200 g mure, 4 linguri zahăr pudră, zeama de la ½ lămâie, 10 g gelatină;

alte ingrediente:  mure, unt și făină, pentru formă.

Prepararea:

1.      Se bat albușurile cu zarea, când începe să se formeze spuma se adaugă treptat zahărul, se bate până se obține o spumă tare, după care se încorporează făina amestecată cu amidonul, macul și praful de copt.

2.      Compoziția se pune într-o formă de 20 cm, unsă cu unt și tapetată cu făină, se coace 18-20 minute la 180 grade. Se lasă la răcit în formă.

3.      Murele se mixează cu zeama de lămâie, după care se trec prin sită.

4.      Gelatina se hidratează în 100 ml iaurt, se lasă 5 minute, după care se încălzește până devine fluidă.

5.      Iaurtul rămas se mixează cu smântâna și zahărul pudră, se încorporează piureul de mure, frișca bătută și gelatina.

6.      Blatul se stropește cu puțină apă, se pune într-un inel de tort tapetat cu folie, se toarnă deasupra crema de mure.

7.      Tortul se pune la rece peste noapte. A doua zi se scoate inelul și se decorează cu mure. 




Nincsenek megjegyzések:

Printfriendly

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...